A forint szinte folyamatos napon belüli gyengülése ellenére az állampapírok viszonylag jól tartották magukat a hétfői kereskedés során: a hozamgörbe nagy része 3 bázispontot meg nem haladó emelkedést mutatott, csupán az egyébként m...
A legalább ötfős vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél alkalmazásban állók létszáma 2011. január–májusban átlagosan 2 millió 667 ezer fő volt. Ugyanezen időszak alatt a bru...
Májusban a várakozásokat meghaladóan 6,7 százalékkal nőttek a bruttó bérek az egy évvel korábbihoz képest Magyarországon.
A PKO Bank terjeszkedést tervez a lengyel piacon – nyilatkozta a legnagyobb lengyel hitelintézet vezetője egy interjúban -, miközben a társaság legnagyobb tulajdonosa, a lengyel állam a korábban előirányzott 26 százalék helyett csupán ...
A gyülekező európai viharfellegek ellenére fönntartotta a forint árfolyamára vonatkozó előrejelzését az amerikai Goldman Sachs befektetési bankház, hangsúlyozva, hogy Magyarország sem vonhatja ki magát a nemzetközi hatások alól, ami...
Alaposan elromlott a hangulat a főbb pénz- és tőkepiacokon hétfőn, miután a legfrissebb európai banki stressz-tesztek nem nyugtatták meg a befektetőket.
A BUX esett, az OTP zuhant, a svájci frank újabb történelmi csúcsot ütött hétfőn, miután a befektetőket a legfrissebb banki stressz-tesztek sem nyugtatták meg. Ismét történelmi csúcsra ugrott az arany jegyzése, a GDP-arányában majd ...
Az európai adósságválságról érkező újabb aggasztó hírek lesiklópályára küldték a forintot hétfőn, miközben a menekülődevizaként számon tartott dollár és svájci frank tovább erősödött.
Hétfőhöz hasonlóan a kedd is csöndesnek ígérkezik makroadat fronton, miközben a gyorsjelentési szezon bőven tartogat meglepetéseket. A befektetőknek Magyarországon a KSH bérstatisztikájára, Nyugat-Európában a ZEW-jelentésre, míg az...
Az USA gazdasági vezetői még az augusztus 2-i határidő előtt megegyezésre fognak jutni az USA adósságplafonjának megemelése ügyében, elkerülve ezzel a világ legnagyobb gazdaságának csődjét – nyilatkozta a CNBC gazdasági portálna...




