A frank jegyzése ismét megindult a 250-es szint irányába, miközben az euró megragadt 271 fölött.
Szárnyal az ING az amszterdami tőzsdén, miután a befektetőknek tetszett a pénzügyi csoport gyorsjelentése.
A vártnál magasabb nyereségről számolt be gyorsjelentésében az AXA. A cég papírjai szárnyalnak Párizsban.
Az enyhe pluszos kezdést követően erősödéssel indította a napot a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, de sokáig nem tartott a lendület.
A vártnál gyengébb eredményszámokat közölt csütörtöki gyorsjelentésében a Deutsche Telekom, a befektetők nem voltak túl lelkesek.
Jó hírekkel örvendeztette meg részvényeseit az Adidas. A német cég az erős második negyedév után a teljes esztendőre vonatkozó prognózison is javított.
Jelenleg már az 550 milliárd forintot is meghaladja a piacon elérhető vállalatikötvény-állomány Magyarországon. A statisztika is jelzi, hogy az elmúlt időszakban előtérbe kerültek az alternatív finanszírozási megoldások. A BNP Parib...
Úgy fest megirigyelte a japán jegybank a svájciak szerdai lépését, a Bank of Japan ugyanis ismét jengyengítésbe kezdett csütörtök reggel.
Egyszeri tételek rontották le a Magyar Telekom eredményét, a profit a tavalyi harmadára esett a második negyedévben. A cég 12,7 milliárd forint különadót fizetett az első félévben. A kilátások sem túl fényesek, a következő hat hó...
Utolsó puskaporát is ellőtte szerdán a svájci jegybank azzal, hogy lényegében nullára csökkentette az irányadó rátát, azonban az újabb – s egyben utolsó – lazítás nagyjából annyit ért, mint halottnak a csók. Hiába nyugtatják...




