Németország és Portugália egyaránt elutasította a közös euróövezeti kötvény bevezetését.
Másfél év óta először ismét enyhén nőtt a munkanélküliség Ausztriában augusztusban: 219 ezren voltak állás nélkül, 0,4 százalékkal többen, mint egy évvel korábban.
Az Egyesült Államokban a múlt héten csaknem 410 ezren kértek első alkalommal munkanélküli segélyt, a csütörtökön megjelent adat jobb az elemzői várakozásoknál.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 29,85 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
A költségvetési bevételek 4,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit az idei első hét hónapban. Bulgária, amely már maga mögött tudja a recessziót, 2,5 százalékos idei deficittel számol a tavalyi 4 százalék után.
A kormány jövő héten tárgyal a 100 milliárdos intézkedéscsomagról.
Az ÁKK a kétheti rendszerességgel tartott 12 hónapos diszkont kincstárjegy aukción a D120822 jelű, 2012. augusztus 22-én lejáró papírt hirdette meg a megszokott 50 milliárd forintos összegben.
A pénztárak maradéktalanul eleget tettek a vonatkozó kormányrendelet előírásainak és a jogszabályban előírt határidőre, 2011. augusztus 31-re valamennyi magánnyugdíjpénztár befejezte az utalások indítását.
Budapesti Elektromos Művek (ELMŰ) Nyrt. árbevételének 2,85 százalékos csökkenéssel - az IFRS módszertana szerint - 22,74 százalékkal kisebb eredményt ért el az első félévben - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) ...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX a plusz 29,85 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.




