Az MNB március végi kamatdöntő ülésén a a monetáris tanács megosztottsága még hangsúlyosabbá vált, hiszen a kamatszint...
A BÉT irányadó indexe 0,3 százalékos mínuszban fordult a célegyenesre.
A magyar piac is kivette a részét a szerdai korrekcióból, az ÁKK jelentése szerint a kötvényhozamok 9 százalék alá...
18 százalékot esett a Nokia árfolyama azt követően, hogy a társaság profit warningot tett közzé az első negyedévre...
Kínában az autóeladások 3,4 százalékkal visszaestek az idén az első negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest...
Ma Németországban, illetve Olaszországban is kötvényaukciókat tartanak: az olaszok 11, a németek 5 milliárd euró...
Márciusban a fogyasztói árak 5,5 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, egy hónap alatt pedig 0,8...
A vezető nyugat-európai tőzsdéken 0,2-0,6 százalékos pluszban állnak az indexek a kereskedés első órája után.
A vártnál lényegesen jobb számokkal rukkolt elő tegnap piaczárás után az Alcoa.




