XIX. Aquincumi Költőverseny. A műveket ebben az évben egy filozófiai fogalom jegyében várjuk, ez pedig a CATEGORICUS IMPERATIVUS.
Pályázat a JAKkendő-díj arculati elemeinek tervezésére tervezőgrafikus szakos művészeti középiskolások és felsőoktatási hallgatók számára.
A kiíró pályázatot ír ki a 2017. évi Úszó-, Vízilabda-, Műugró-, Műúszó- és Nyíltvízi Világbajnokság egyes kreatív szimbólumainak megalkotására.
A kíiró pályázatot hirdetett a könyvkiadási tevékenység fejlesztésére, a magyar könyvkultúra jelentős értékeinek létrehozására.
Magyarország Kormányának felhívása a vidéki térségben működő települési önkormányzatok, önkormányzati társulások számára a 2000 lakosegyenérték alatti települések autonóm és természetközeli szennyvízkezelésének megvaló...
A felhívás célja a vidéki térségekben élők életminőségének a javítása, a vidéki települések vonzóbbá tétele olyan, a fenntarthatóság növelését és a társadalmi felzárkózást és az egész életen át tartó tanulást előse...
A konstrukció alapvető célja a kevésbé fejlett régiókban élő fiatalok sikeres társadalmi integrációjának elősegítése képességeik kibontakoztatásával és közösségi aktivitásuk erősítésével, bevonva őket az aktív közreműk...
A konstrukció alapvető célja a kevésbé fejlett régiókban élő fiatalok sikeres társadalmi integrációjának elősegítése képességeik kibontakoztatásával és közösségi aktivitásuk erősítésével, bevonva őket az aktív közreműk...
A támogatás fő céljai a termőhelyi adottságoknak megfelelő termelési szerkezet kialakítása, a környezettudatos gazdálkodás és fenntartható tájhasználat erősítése.




