Tájékoztatjuk az ország oboás növendékeit, hogy 2020. augusztus 3-9. között rendezzük meg Tarhoson a XI. Országos Oboástábort és Fesztivált. A táborban elsősorban alapfokú zeneiskolás növendékeket várunk, de zeneművészeti szakgimnáziumi növendékek is ...
A NATO "Young Professionals Programme" (YPP) címmel elindította a pályakezdő fiatal szakértőknek szóló programját. A program lehetőséget biztosít arra, hogy a fiatal szakértők megismerjék a NATO különböző részlegeit és átfogó képet kapjanak a Szövetsé...
A TINTA Könyvkiadó pályázatot ír ki intézmények és magánszemélyek részére közkönyvtárak és családi könyvtárak bővítésére, 50%-os kedvezményes pályázati áron.
A Dél-Balatoni Kortárs Alkotóműhely idén már harmadik alkalommal kerül megrendezésre azzal a céllal, hogy támogassa az önálló művészeti tevékenységet folytató fiatal festőművészek szakmai fejlődését, hazai, valamint nemzetközi karrierjének az előmozdí...
A pályázat célja, hogy népszerűsítsük az egyre elterjedő nemzetközi gyakorlatot, és támogassuk azokat az egyetemi hallgatókat, akik ezen a területen készítik szak- és diplomadolgozatukat.
Ha úgy vesszük, a fizika "körülvesz" minket, mi pedig annyiféleképpen látjuk mindezt, ahányan vagyunk. Ezt a sokszínűséget, a látásmód és a fizikai fogalmak értelmezési lehetőségeinek sokféleségét szeretnénk bemutatni az alkotók, a pályázat résztvevői...
A pályázat célja a karanténidőszak okozta forráshiány enyhítése, a magyar nyelvű (magyarországi és határon túli) előadó-művészeti szakemberek megsegítése.
A magyar államalapítás millenniuma alkalmából a kulturális örökség megőrzése, felkutatása, ápolása, népszerűsítése, alkotó fejlesztése, az egyenrangú kultúrák nemzetközi együttműködésének elősegítése érdekében huzamos időn át kifejtett önzetlen tevéke...
A Falvak Kultúrájáért Alapítvány együttműködve a Magyarország Felfedezői Szövetséggel 2005-ben Örökség serleg elismerést alapított, melynek célja a Kárpát-medence kulturális örökségének ápolása érdekében tevékenykedő, példamutató ifjúsági közösségek s...




