A Program célja a szakmailag elhivatott, a nemzeti közigazgatás iránt elkötelezett hallgatók ösztöndíj támogatással megvalósuló szakirányú munkatapasztalat szerzésének biztosítása.
A Program célja a szakmailag elhivatott, a nemzeti közigazgatás iránt elkötelezett hallgatók ösztöndíj támogatással megvalósuló szakirányú munkatapasztalat szerzésének biztosítása.
Forgatókönyvíró és kisfilm pályázat.
A dalpályázat célja az is, hogy bemutatkozási lehetőséget adjanak a rádióban feltörekvő, új zenekarok, dalszerzők számára.
A 2016. év legjelentősebb innovációs teljesítményét elismerő Magyar Innovációs Nagydíj mellett a kiemelkedő innovációs teljesítmények további, összesen öt kategóriában kaphatnak díjat: - a 2016. évi Ipari Innovációs Díj, - a ...
A kiiró jelenetíró pályázatot hirdet, amelynek keretében az alábbi médiahírből írt, vagy ahhoz kapcsolódó jeleneteket vár.
Feltörekvő vállalkozók jelentkezését várja ötödik BE SMART startup versenyére a kiiró.
A kiiró Gyógyító Bohócdoktor programja az "Én Bohócdoktorom" címmel alkotói pályázatot hirdet azzal a céllal, hogy az ifjúság körében az egészséges életmódot és a pozitív gondolkodást népszerűsítse.
A kiiró "A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve” alkalmából pályázatot hirdet a Bács-Kiskun megyei középiskolák diákjai számára.




