Az Evangélikus Pedagógiai Intézet, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Oktatási Irodája, a Katoli-kus Pedagógiai Intézet valamint a Budapesti Piarista Gimnázium meghirdeti 7. országos filmszemléjét a kato-likus, református és eva...
A felhívás célja a hazai partnerek támogatása magyar-horvát együttműködésben megvalósuló projektekben.
Gábor Dénes Nobel-díjas mérnök, fizikus, társadalmi gondolkodó, a Római Klub alapító tagja emlékére, a NOVOFER Alapítvány a Műszaki Szellemi Alkotásért kuratóriuma pályázatot hirdet Gábor Dénes Középiskolai Tanulmányi Ösztön...
A Médiatanács heti ülésén meghirdette a helyi és körzeti rádiók hírműsorainak és szolgáltató, illetve tematikus magazinműsorainak gyártási támogatását célzó, összesen 300 millió - fordulónként 75 millió - forint keretösszeg...
A Vakok Lakásgondjainak Megoldását Támogató Alapítvány jelen közleménnyel meghirdeti 2018. évi pályázatát a céljának megfelelő támogatások elnyerésére.
Céljaink: A 2012-es, 2014-es és a 2016-os antológiák sikerének megismétlése. Ezzel egy hagyomány és egy sorozat folytatása. Most is sikerre szeretnénk vinni az eddig egymaguk próbálkozókat. Megismertetni a világgal, hogy egy "kis ember"...
A Polikróm online művészeti folyóirat pályázatot hirdet "Egy estém otthon" címmel. A pályázat témája a családi kapcsolatok ábrázolása. A művek műfaja novella és vers lehet.
Az új generációk számára a kultúra fogalma mindig újra értelmeződik. Napjainkban a fiatalok új szemlélettel és eszköztárral átírják a fogalmat, a korábban elkülönült művészeti ágakat összekapcsolják. Ehhez az újraalkotáshoz...
A program célja, hogy a fiatalokat anyagi támogatással segítsük abban, hogy befejezhessék tanulmányaikat, sikeresen elhelyezkedjenek és az általuk kitűzött célok valóra válhassanak. Igyekszünk továbbá a helyi vállalkozásoknak...




