A budapesti Amerikai Nagykövetség Sajtó- és Kulturális Osztálya pályázatot hirdet szervezetek és magánszemélyek részére olyan programok megvalósítására, melyek a magyarországi rendszerváltás 30. évfordulójához kapcsolódnak.
Pályázat célja: 2016 szeptemberében a Balassi Intézet megszűnt, feladatait, köztük a külföldi magyar intézetek irányítását a Külgazdasági és Külügyminisztérium látja el. A külföldi magyar intézetek ugyanakkor azóta is a korábbi Balassi Intézet által k...
A pályázat célja, hogy kiemelkedő képességű és tanulmányi teljesítményű hallgatók az itthoni tanulmányaikhoz szorosan kötődő rövid külföldi tanulmányúton vegyenek részt. A nyertes hallgatók kutatási vagy művészeti tevékenységet folytathatnak külföldön...
Image spot pályázatot írt ki a Korábban érkeztem Dél-alföldi Regionális Koraszülött Intenzív Osztályért Alapítvány. Az Alapítvány által meghirdetett pályázatra olyan 30-90 másodperces image spotokat várnak, amelyek eredeti és kifejező módon közvetítik...
A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) pályázatot hirdet fiatal építészek, kurátorok számára a KÉK-ben megvalósuló kiállítási projektek rendezésére.
Az ösztöndíj lehetőséget biztosít a 25. jubileumi Szellemkép Fotográfus és Filmes Alkotótáboron való kedvezményes vagy ingyenes részvételre, valamint a workshopokra, kezdő haladó és mesterkurzusokon, előadásokon, vetítéseken és egyéb kiegészítő progra...
Alkotó pályázat, szabadon választott téma: Az alkotói szabadság jegyében a felkínált témán kívül más ötlettel, témával is pályázhatsz szabadon! Mutass utat, nevettess meg, gondolkodtass el! Magyarország legnagyobb köztéri kiállítása várja szabad go...
Alkotó pályázat, szabadon választott téma: Az alkotói szabadság jegyében a felkínált témán kívül más ötlettel, témával is pályázhatsz szabadon! Mutass utat, nevettess meg, gondolkodtass el! Magyarország legnagyobb köztéri kiállítása várja szabad go...
A pályázati program célja az aktív kerekesszéket, elektromos kerekesszéket, és elektromos mopedet használó súlyosan mozgáskorlátozott személyek önálló életvitelének támogatása, közlekedési lehetőségeik javítása egy állapotuknak megfelelő gépjármű besz...
A PH21 Galéria pályázatot hirdet csoportos kiállításon való részvételre, melynek témája a színek jelenősége. Minden olyan alkotó munkáját várjuk, aki jelentőséget tulajdonít a színek használatának, legyen az bármilyen szín, és a PH21 Galérián keresztü...




