2019. október 31-ig várjuk a jelentkezéseket A jövő vezetői tehetségprogram 2020-as évfolyamán egy fő egyetemista számára ingyenesen.
Évről évre egyre több gyermek lehet részese az egész évet átívelő Erzsébet Táborok programjainak. Az év végéhez közeledve pedig az Erzsébet-karácsony is a diákokra vár. A Fővárosi Nagycirkusz december 11. 12. és 13-i előadásaira 2019. október 7-től le...
Az Európai Bizottság által alapított díj célja olyan kiemelkedő tevékenységek díjazása, amelyek közvetítik az EU értékeit (alapító értékek, történelem, tevékenység és főbb eredmények) a szélesebb társadalom felé, hozzásegítik a polgárokat az EU jobb m...
Van érzéked a tervezéshez, és szeretnéd kipróbálni magad? Tervezd meg a Time to Move kampány idei hivatalos pólóját!
Pályázati felhívás saját élményű, 21. századi készségekre épülő innovációs programban való részvételre középiskolai pedagógusok és ifjúsági szakemberek számára
A jelen kiírásban megjelölt iparágakban működő mikro-, kis- és középvállalkozások technológiafejlesztési projektjeinek megvalósítása
A gyerekek, a sérültek és az idősek mentális kiegyensúlyozottságára nagy hatással van a környezet, amiben élnek. Az IKEA úgy döntött, hogy a lehető leghasznosabb módon segít ezeknek az embereknek. Lakberendezési szaktudásunkkal, termékeinkkel és munk...
Rajzold le, hogy hogyan vagy barátságos és ezzel hogyan tudsz örömöt csempészni saját magad és a környezeted életébe. A rajzpályázatra bármely technikával készített rajz, festmény, ragasztott kép, batikolás, montázs, vegyes technika, stb. beküldhető. ...
A pályázat célja egy modern megfogalmazású vizuális jel létrejötte, amely képes a sportrepülés iránt elköteleződött Szentesi Repülőklub szellemiségének kifejezésére, a vitorlázórepülés szépségének megjelenítésére.
A pályázat célja olyan függvények felkutatása, amelyek maximális számban adnak prímszámokat. A pályázat értelmében függvény alatt a természetes számokon értelmezett egyváltozós zárt aritmetikai képletet kell érteni.




