Bejelentette visszavonulását Fazekas Nándor, 237-szeres válogatott kézilabdakapus.
Vasúti felüljáró alá szorult egy teherautó Kőbányán, a mentés idejére a Könyves Kálmán körutat lezárták - közölte a Budapesti Közlekedési Központ szerda délután a Facebook-oldalán.
Márciusban 11 478 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 14 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában; a forgalomba helyezett 2083 kishaszonjármű pedig 7 százalékkal volt kevesebb a tavaly márciusinál.
Ki kell zárni a magyar kormányt az európai uniós döntésekből a koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló törvény miatt - mondta Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter a Die Welt című német lap szerdai számában.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) több mint 577 millió forint vissza nem térítendő támogatást ítélt meg új forgalomirányítási rendszer fejlesztésére a Főmterv Mérnöki Tervező Zrt. vezette konzorciumnak - közölte a Főm...
Az LMP szerint a kormány "egyértelműen visszaél a felhatalmazási törvény adta lehetőségekkel", amikor váratlanul és jelentősen növeli a saját képviselőitől kapott mozgásterét, és megszünteti az önkormányzatokét.
Az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB) lezárt ügyek számának csökkenése azt mutatja, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezménye hosszú távú hatékonyságát biztosító reformok egyértelműen javították a bíróság ítélethozatalát és azok végrehajtását....
Az Europol magyar nyelvű infografikái munkavállalók és vállalatok számára is hasznos tanácsokat adnak a home office, azaz a távmunka biztonságához - tették közzé szerdán a police.hu oldalon.
A helyi gazdaságot erősítő programcsomagot állít össze a Nógrád Megyei Önkormányzat.
Türelemmel és empátiával kell kivárni, hogy milyen pénzügyi lehetőségek lesznek a magyar sportban a járvány után, mert a kormánynak és az embereknek most vannak égetőbb feladataik is - nyilatkozott Markovits László.




