Vjosa Osmani házelnök vette át az államfői feladatokat csütörtökön Koszovóban, miután Hashim Thaci köztársasági elnök azonnali hatállyal lemondott.
Az eddigi beruházásösztönzési programok nagy sikert arattak, ezért a kormány szerdán úgy döntött, hogy újabb 155 milliárd forintot ad a minisztériumnak a programok folytatására - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Fac...
Egy embercsempész bűnszervezet tagjait fogták el a rendőrök kedden Budapesten, a férfiak a nyár végén nyújtottak segítséget migránsoknak ahhoz, hogy illegálisan lépjék át a magyar határt - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság sajt...
Társadalmi egyeztetés indul csütörtökön arról a pályázati konstrukcióról, amelynek keretében 7 milliárd forint áll a vállalkozások rendelkezésére az egyszer használatos műanyag termékeket helyettesítő késztermékek előállítására....
Magyarország álláspontja szerint az Európai Parlamentnek (EP) a járvánnyal és nem politikai, ideológiai vitákkal kellene foglalkoznia - közölte az igazságügyi miniszter csütörtökön a Facebookon.
A Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram részeként folytatódik a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély turisztikai fejlesztése: az egykori istállóépület megújítására 1,9 milliárd forintot fordítanak.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön megbeszélést folytatott az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) elnökségével Budapesten, a Karmelita kolostorban - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Bejelentette lemondását Hashim Thaci koszovói elnök csütörtökön, miután a hágai különleges ügyészség megerősítette az ellene felhozott vádakat, melyek szerint háborús és emberiesség elleni bűnöket követett el.
Szlovákiában csütörtökön reggel őrizetbe vették Tibor Gaspar volt országos rendőrfőkapitányt és az elit rendőrségi egységek korábbi három igazgatóját - jelentette a TASR közszolgálati hírügynökség.
Ezeket az érdekességeket talán még nem hallottad a 60 éves színésznőről!




