Meghaladta a tízezret Romániában kedden a koronavírus-fertőzésből kigyógyult páciensek száma, ami az eddig beazonosított fertőzöttek csaknem 60 százalékát teszi ki.
Műemlékké nyilvánították Barbara Hepworth brit szobrász egykori műtermét szülővárosában, St. Ivesben.
A Párbeszéd nem támogatja az eredetileg általa benyújtott, a klímavészhelyzet kihirdetéséről szóló törvényjavaslatot.
Továbbra is érvényes az a szabály, hogy valamennyi egészségügyi ellátás csak előzetes, telefonon történő bejelentkezés után vehető igénybe - hívta fel a figyelmet az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törz...
Három csillagjegy nehezen, másik három könnyen viseli ezeket a napokat.
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) megkezdte az újranyitás előkészítését, az első ütemben a Központi Könyvtár mellett 15 bibliotéka kezdi meg a könyvek visszavételét és kölcsönzését.
A civil szervezeteknek felajánlott szja 1 százalékok előrehozott kifizetését javasolja a Mi Hazánk Mozgalom a kormánynak, hogy ezzel is segítsék a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került állatvédő szervezeteket.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásával a Pannon Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Mol együttműködésében kilenc városban indul kutatómunka a koronavírus kimutatására a kommunális szennyvizekből.
Egy ritka, felnőtt korára fogatlanná váló dinoszaurusz megkövesedett maradványát azonosították Ausztráliában.
A koronavírus-járvány terjedését akadályozó szigorú intézkedések hatására márciusban jelentősen csökkent az építőipari termelés az Európai Unióban és az euróövezetben.




