Vállsérülés miatt lemarad az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) folytatásáról LaMarcus Aldridge, a San Antonio Spurs egyik legjobbja.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 4,17 pontos emelkedéssel, 38 202,34 ponton nyitott kedden.
A Keler Központi Értéktár Zrt. tavalyi bevétele 6,643 milliárd forintot tett ki, ami éves összevetésben 13,8 százalékos növekedés, és 8,2 százalékkal haladja meg a tervezetett.
Meghalt két idős, krónikus beteg és hárommal, 4017-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu kedden.
Mérsékelt emelkedéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén az elemző szerint.
Vegyesen zártak a vezető ázsiai tőzsdék kedden, de a 8 órakor még nyitva tartó valamennyi térségbeli börze pluszban állt.
Egy ember meghalt, ketten pedig megsérültek, amikor egy személyautó és egy kamion karambolozott az 52-es főút Izsákhoz közeli szakaszán - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu honlapon.
Zaklatás, dühkitörés, drogozás, hazugságok és rasszista megjegyzések is vezettek már egy-egy sztár elküldéséhez.
Egyáltalán nem érdemes kockáztatni, de nem árt tudni, hogy ha figyelmetlenség miatt picivel gyorsabban hajtunk nem biztos, hogy kapjuk majd a csekket.




