Továbbra is gyors ütemben terjed a koronavírus-fertőzés Ukrajnában, naponta folyamatosan egyre nő a fertőzöttek száma, csütörtökre már 994 új beteget regisztráltak, az azonosított fertőzöttek száma pedig meghaladta a 40 ezret.
Urbán Zoltán László dandártábornokot, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársát javasolta Győr-Moson-Sopron megye új rendőr-főkapitányának Pintér Sándor belügyminiszter.
Újbuda önkormányzata 150 ezer forint pénzjutalmat ad a kerület szociális ágazatban dolgozó munkatársainak - közölte a XI. kerület csütörtökön az MTI-vel.
A Hamlet színpadra állításával kezdi meg idei évadát Esztergomban a Babits Színház - mondta el az intézmény igazgatója az MTI-nek.
Ebben a cikkben három kicsi, 30 négyzetméter alatti alapterülettel rendelkező házat mutatunk be, melyek apró méretük ellenére, okos elrendezésüknek köszönhetően lenyűgözően tágasnak tűnnek. Így már nem is látszik annyira bonyolultnak a kis területen va...
Már nem olyan távoli jövő a készpénz teljes eltűnése vagy az okosautók általános térhódítása, és tíz év múlva már a 6G is elterjed a ComputerWeekly szerint, míg az Analysys Mason azt jósolja, világszerte a távközlési cégek az FTTP-fejlesztésekbe fognak...
Egyetlen nagy ugrással szinte a teljes mezőnyt megelőzte a Huawei Technologies mobil távközlési konszern a Boston Consulting Group leginnovatívabb vállalatokat rangsoroló listáján.
Három kamion ütközött az M0-ás autóúton Érdnél csütörtök délután, a balesetben nagy mennyiségű liszt szóródott az útra - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrségi honlapon.
A Takarék Csoport üzleti irányító szerve, az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. csütörtöki közgyűlésén elfogadta a csoport tavalyi konszolidált üzleti jelentését.
Az Európai Unióba irányult a világon tavaly beadott menedékkérelmek egyharmada - olvasható az uniós menekültügyi ügynökség (EASO) csütörtökön közzétett éves jelentésében.




