Brad Pitt játssza a főszerepet David Leitch új thrillerében - írja a The Hollywood Reporter.
Saját gazdáját ölte meg egy megvadult bika az erdélyi Tordaszentlászlón - közölte kedden a kolozsvári Maszol.ro hírportál.
Három csillagjegy nehezen, másik három könnyen viseli ezeket a napokat.
A Párbeszéd levélben kéri az illetékes hatóságokat, lépjenek fel az ellen, hogy luxusvillák épülnek a Balaton körül a természetvédelmi területeken.
Baleset miatt torlódik a forgalom az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Martonvásár közelében - közölte az Útinform a honlapján kedd délben.
Az MSZP továbbra is a gáz, az áram és a távhő árának csökkentését követeli, a piaci folyamatok ugyanis szerintük nem indokolják a magas rezsiköltségeket - mondta keddi online sajtótájékoztatóján Tóth Bertalan pártelnök, frakcióvezető....
Laurent Blanc a fő várományosa a Valencia vezetőedzői posztjának a L'Equipe szerint.
A legkedveltebb üdülőhelyek buktatói, amikről jobb, ha tudsz!
Jelenleg már több mint 10 ezer olyan cég van bejegyezve Magyarországon, amelynek az éves nettó árbevétele meghaladja az egymilliárd forintot; ezek közül pedig majdnem 7000 olyan, amelyek teljesen magyar érdekeltségbe tartoznak - közölte az Opten Kft. k...
Több mint 2,2 milliárd forintos támogatásban részesülnek a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyar közösségek, valamint a nemzetpolitikai célokat megvalósító anyaországi tömörülések - jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkár...




