A Bonduelle visszahívta a Bon Menu Curry 425 grammos fehérbab konzervét, az intézkedés kizárólag két időpont közötti gyártott tételeket érinti - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján.
Ifj. Placido Domingo írta a főcímzenét a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató műsor hatodik évadához, amely a Visegrádi Négyek tagállamai (Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia) mellett Szerbia tehetségeit is bemutatja majd....
Július 15-ei hatállyal lemondott tisztéről Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) országos választmányának elnöke - közölte az országos választmány kedden az MTI-vel.
Montenegró tömeges tesztelésbe kezdett, hogy kiszűrje a tünetmentes koronavírus-fertőzötteket, a koszovói kormány viszont a tervek szerint az év végéig mindössze 100 ezer tesztet kíván vásárolni és elvégeztetni, ami a lakosságnak csupán öt százalékát f...
Pozitív lett egy mókus bubópestistesztje az amerikai Colorado államban - írták a helyi lapok.
Törökország óva intette az Európai Uniót a belügyeibe avatkozástól az Hagia Sophia mecsetté nyilvánításával kapcsolatban. A török külügyminisztérium szóvivője közleményben hangsúlyozta, hogy senki sem sértheti meg Törökország szuverén jogait - jelentet...
Új logisztikai központot épít a Lidl Magyarországon, az élelmiszerlánc 35 milliárd forintos beruházásához a kormány 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő beruházás-ösztönzési támogatást nyújt - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügymin...
A szélsőséges időjárás ellenére is közepes termés várható a vetésterület legnagyobb részét képező őszi vetésű kultúrákban Jász-Nagykun-Szolnok megyében - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke kedden Szolnokon, aki abban bízik, hogy...
Több mint négymillió forint értékben foglaltak le hamis bútorokat a pénzügyőrök egy Pest megyei családi házban.
Tizeneggyel, 4258-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, újabb elhunyt nincs - közölte a koronavirus.gov.hu kedden.




