Mínuszban nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek csütörtökön arra a röviddel korábban elhangzott bejelentésre, hogy az Egyesült Államok hazai összterméke (GDP) szezonális kiigazítással számolva 32,9 százalékos évesített ütemben csökkent a júniu...
Donald Trump amerikai elnök felvetette az alkotmány értelmében november elején esedékes elnökválasztás elhalasztását, azt hangoztatva, hogy a koronavírus-járvány miatt előtérbe került levélszavazás visszaélésekre adna lehetőséget.
Meredeken, de az elemzők által vártnál valamivel kisebb ütemben csökkent az amerikai gazdaság teljesítménye a második negyedévben, miután a koronavírus-járvány gyakorlatilag megbénította az egész országot.
Az innovációs és technológiai miniszter döntése értelmében csütörtökön indul a 2020-as pótfelvételi eljárás.
Leonyid Kravcsuk volt államfő, Ukrajna első elnöke vezeti ezentúl a Donyec-medencei válság tárgyalásos rendezésére hivatott háromoldalú, Kijev, Moszkva és az EBESZ képviselőiből álló minszki összekötő csoport ukrán küldöttségét - közölte csütörtökön Vo...
Moszkvában több mint 37 ezer utast bírságoltak meg amiatt, hogy nem viselt szájmaszkot és kesztyűt a tömegközlekedés járművein és zárt közterületen a járványvédelmi előírás május 12-i bevezetése óta - közölte csütörtökön az orosz főváros közlekedési vá...
A Kúria fenntartotta a barátnőjét lúggal leöntő orvos korábban jogerősen kiszabott 11 éves szabadságvesztés-büntetését, az eljárás során nem sérült a védelem joga, a bűnösség és a kiszabott büntetés vizsgálata teljes körben megtörtént....
A tavalyi azonos időszakhoz képest a második negyedévben 34 százalékkal nőtt, és elérte a 188 milliárd forintot az online vásárlások összege Magyarországon - derül ki a Jófogás internetes kereskedelmi portál, és a GKI Digital tanácsadó cég csütörtökön ...
Kijev kezdeményezi Minszknél a Fehéroroszországban őrizetbe vett orosz zsoldoskatonák közül azoknak kiadatását, akik harcoltak a Donyec-medencei fegyveres konfliktusban a szakadárok oldalán - közölte csütörtökön az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) saj...
A vártnál nagyobb mértékben, négyhavi csúcsra emelkedett júliusban az euróövezet és az Európai Unió gazdasági hangulatindexe párhuzamosan azzal, hogy a kormányok tovább lazították a koronavírus-járvány terjedését fékező intézkedéseket....




