A megszokott hárommal ellentétben csak egy szabadedzést rendeznek majd Imolában, a Forma-1-es Emilia Romagna Nagydíjon.
A dinoszauruszok is szenvedhettek rákban, új kutatások szerint ugyanis agresszív csontrákja lehetett egy centrosaurusnak, amelynek fosszíliáját még 1989-ben tárták fel a kanadai Alberta tartományban lévő dinoszauruszparkban.
Kutatók, szakpolitikai döntéshozók, karitatív és civil szervezetek közösen dolgoztak ki akciótervet azért, hogy javuljanak a daganatos betegek túlélési esélyei - olvasható az Országos Onkológiai Intézet és az Európai Onkológiai Akadémia közös közlemény...
Precedens nélkülinek tartja a modern olaszországi jog és politika történetében a Matteo Salvinivel, az ellenzéki Liga párt vezetőjével szemben migránshajók feltartóztatásáért indított bírósági eljárás Alfonso Celotto alkotmányjogász, aki az esetleges ...
Kedden kezdődnek a Kisfaludy2030 program utalásai, és a hónap végéig minden jogosult megkapja a fejlesztési támogatást - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség az MTI-vel kedden.
A tervek szerint 2023 tavaszán adják majd át a Háborúkban megerőszakolt nők emlékművét Budapesten.
Öt turnusban csaknem ezer hátrányos helyzetű fiatal részvételével rendezi meg a Magyarországi Református Egyház a Bárka táborokat a Balatonnál; a megnyitó kedden Balatonfenyvesen volt.
Júliusban több mint 12 ezer használt import személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, ami az előző hónaphoz képest 13 százalékos, az áprilisi mélyponthoz viszonyítva pedig 61 százalékos növekedés.
Romániában több jele van annak, hogy tetőzik a koronavírus-járvány, de kedden újabb negatív rekordok születtek az elhalálozások és a súlyos esetek számának tekintetében.
Három csillagjegy nehezen, másik három könnyen viseli ezeket a napokat.




