A korlátozások miatt idén zárt ajtók mögött, internetes közvetítéssel rendezi a Zeneakadémia a kamara.hu fesztivált november 20. és 22. között.
Összesen 934 budapesti utca és tér került fel arra az interaktív térképre, amelyen a trianoni békediktátum által elcsatolt települések, erődítmények, történeti-néprajzi tájak, népcsoportok után elnevezett közterületeket gyűjtötték össze - közölte a Bud...
A Covid-19-en átesettek fele heteken át tartó fáradtságot tapasztal a gyógyulást követően is egy ír kutatás eredményei szerint.
Több, sok embert érintő betegségcsoport diagnosztikáját és gyógyítását fejlesztő kutatási projektet zárul le a négy magyarországi orvosképző egyetemen.
Nem jogerősen tizenöt év fegyházra ítélt a Kecskeméti Törvényszék egy nőt, aki 2019 nyarán Dávodon élettársát szemeteszacskóval megfojtotta, a testét egy gödörbe húzta, majd sósavval és hipóval öntötte le.
Szeptemberben - az előző két hónappal ellentétben - többlettel zárt a folyó fizetési mérleg.
A szabályok betartásával csökkenthető az egészségügyi ellátórendszer leterheltsége - hangsúlyozta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői online sajtótájékoztatóján.
Hamarosan a nagyváradi Szigligeti Színház előadásai is láthatók lesznek az eSzínház online platformon, miután a határon túli magyar színházak közül elsőként csatlakozott a kezdeményezéshez - közölte hétfőn a Szigligeti Színház.
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szerint a női kosárlabda Euroliga jövő heti tornájának otthont adó Sopron már többször bizonyította, hogy remek eseményeket képes megrendezni.
Iskolák felújítására ötmilliárd, iskolai tornatermek, tornaszobák fejlesztésére két és fél milliárd forintot fordít a kormány a Magyar falu programon keresztül - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn az MTI-vel....