Új szövetséget kötne a XV. kerületi iskolákkal, óvodákkal, bölcsődékkel, vagyis az új generációval a Fidesz választókerületi elnöke, a kormánypártok polgármesterjelöltje.
Közokirat-hamisítással gyanúsítottak meg egy bírót, aki más nevére szóló mozgáskorlátozott parkolási engedélyt használt - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön.
Ezen a hétvégén rendezik meg a 16. Budavári Könyvünnepet a budai Várban a Szentháromság téren, ahol a könyvbemutatók, dedikálások és író-olvasó találkozók mellett kulturális, zenei és gyerekprogramok is várják az érdeklődőket péntek délutántól vasárnap...
Két bűnbanda csecsen vezetőit, valamint az őket segítő lengyel sofőröket, összesen huszonkét embert vádolt meg a lengyel ügyészség a nyugat-európai országokba irányuló embercsempészetben való részvétellel.
Az Oscar-díjas Saul fia rendezője, Nemes Jeles László Napszállta (Sunset) című második nagyjátékfilmje Velencét és Torontót követően a 62. Londoni Filmfesztivál versenyprogramjába is meghívást kapott - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel csütö...
Holnaptól látható a Holnap Tali! című tévésorozat hatodik évada az M2 Petőfi TV műsorán, az epizódok felkerülnek a netre is extra tartalmakkal - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
Pénteken vizsgálja Magyarország államadós-besorolását a Fitch Ratings, az idén immár másodszor.
Ingyenes, tizenegy alkalmas korcsolyaoktatási programot indít az öt év feletti óvodásoknak, valamint az alsó tagozatosoknak a Városligeti Műjégpálya - közölte a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön az MTI-vel.
Összeütközött hét jármű Siófoknál, az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldalán csütörtökön, az elsődleges információk szerint ketten megsérültek - írta honlapján a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Az idei második negyedévben jelentősen bővült a vállalati, ezen belül a kis- és középes vállalatok (kkv) hitelállománya, a vállalati hitelezésben a hosszú lejáratú, fix kamatozású hitelek kihelyezése azonban érdemben továbbra sem emelkedett....




