Ádám Zsuzsanna és Megyimórecz Ildikó Lilla személyében két magyar is bejutott a 3. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny döntőjébe.
Az egyaránt olimpiai számban versenyző Pétervári-Molnár Bendegúz és a Juhász Adrián, Simon Béla kettes is a B döntőbe jutott a plovdivi evezős világbajnokságon.
Júliusban az építőipari termelés volumene 38,0 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit a júniusi 28,2 százalékos emelkedés után.
Gondozó neveli föl a nyáron született kölyök szurikátát (Suricata suricatta) a Szegedi Vadasparkban, a fiatal példányt, amint megerősödik, igyekeznek visszaszoktatni társai közé - közölte Veprik Róbert igazgató az MTI-vel.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 65,14 pontos emelkedéssel, 36 221,18 ponton nyitott pénteken.
Júliusban az építőipari termelés volumene 38,0 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit a júniusi 28,2 százalékos emelkedés után.
Júliusban a növényi termékek árának 4,5 százalékos növekedése és az élő állatok és állati termékek árának 4,0 százalékos csökkenése következtében a mezőgazdasági termelői árak átlagosan 1,2 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban....
A Telekom Veszprém szombaton hazai pályán a lengyel Vive Kielce ellen, a magyar bajnok MOL-Pick Szeged pedig vasárnap Eszéken a horvát PPD Zagreb vendégeként kezdi meg szereplését a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében.
Magyarországtól el akarják venni a határőrizet jogát, Brüsszelből zsoldosokat akarnak ideküldeni, akik be fogják engedni a migránsokat - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken.




