Letartóztattak egy külföldön elfogott férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy két társával tavaly nyáron kirabolt egy pécsi vállalkozót - tájékoztatta a Baranya Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-t, felidézve, hogy az ügy egy másik gyanúsítottja ellen korá...
Az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) megfelelően járt el a letelepedési kötvények ügyében végzett átvilágításokkor - mondta az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke a testület hétfői zárt ülése után újságíróknak....
Lassult az euróövezeti fogyasztói árak emelkedésének üteme augusztusban az előző havi öt és fél éves csúcshoz képest az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közzétett végleges adatai szerint.
Olvasd el, hogy a születésed napja szerint, mire van szükséged ahhoz, hogy szerencse kísérje az utadat az évszakban!
Megnyílt Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb startup közösségi irodája a Millenáris Park több mint ötmilliárd forintos beruházásból megvalósuló fejlesztésének első ütemében: az 1,7 milliárd forintból felépült Millenáris Startup Campust hétfőn Budapeste...
A jó egészségnek örvendő idős embereknek nem kellene napi szinten aszpirint szedniük, mivel a gyógyszernek semmilyen jótékony hatása sincsen a 70 év felettiek szervezetére, ugyanakkor növelheti az akár halálos kimenetelű belső vérzés kockázatát - figye...
Magyarország és Oroszország gazdasági együttműködése egyre több hasznot hoz a magyar gazdaságnak - nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Moszkvában a közmédiának.
Polgármestert és képviselőket választanak a Somogy megyei Kelevíz községben vasárnap - közölte honlapján a Nemzeti Választási Iroda hétfőn.
Az elmúlt három és fél évben a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény szellemében járt el a jegybank felügyelőbizottsága.
Feljelentést tettek a rendőrök huszonhét ember ellen, akik nem akarták elhagyni a Kossuth teret éjjel - közölte a rendőrség hétfőn a honlapján.




