Szexuális erőszak gyanújával a Heves Megyei Főügyészség indítványára letartóztatták azt a férfit, akit a rendszerváltás előtti évtizedek egyik ismert gyilkossági ügyében társtettesként, több ember - köztük egy rendőr.
A tudományos előadások mellett több mint negyven kiállító várja a látogatókat vasárnap a Tudományok Fővárosa nevű rendezvényen Budapesten, az Akvárium Klubban, ahol élen járó hazai nagyvállalatok, startup cégek, fiatal kutatók, főiskolák és egyetemek m...
Hivatali visszaéléssel és hivatali visszaélésben való bűnrészességgel gyanúsítja Romániában az ügyészség a csendőrség három vezetőjét az augusztus 10-i kormányellenes tüntetés ügyében, amikor a rendfenntartó erők és a tüntetők között verekedés tört ki....
Hozzámenni egy fához, egyévesen világra jönni és más furcsaságok, amik teljesen megszokottak a világ egyes tájain.
Egy francia repülő miatt riasztották a Gripen vadászgépeket pénteken - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel.
A kedvező időjárásnak köszönhetően a tavalyinál valamivel több kukorica teremhet az idén, a napraforgóból pedig a múlt évihez hasonló mennyiséget takaríthatnak be a gazdák.
Nem sértené az 1997-ben kötött NATO-Oroszország megállapodást, ha az Egyesült Államok állandó katonai támaszpontot létesítene Lengyelországban - jelentette ki Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter a Rzeczpospolita című lengyel napilapban pénteken m...
A Turisztikai Világszervezet (UNWTO) döntése értelmében idén szeptember 27-én Budapest ad otthont a turizmus világnapja rendezvényeinek, a nyílt naphoz 46 programmal csatlakoztak a budapesti szolgáltatók.
Kettős mércét alkalmaz az Európai Unió Magyarország esetében.
A Debreceni Egyetem (DE) az idén már 12. alkalommal csatlakozik a Kutatók éjszakájához, ezúttal három városban - Debrecen, Nyíregyháza, Hajdúböszörmény -, 15 helyszínen, mintegy 120 programmal várják az érdeklődőket.




