A kormányablakoknál intézhető 2500 féle ügyből eddig hétszáz olyan ügytípust találtunk, amelyek feleslegesnek tűnnek - jelentette ki a közszolgálatért felelős államtitkár a felújított járási hivatal átadásán szerdán Oroszlányban....
Meghallgatást tartott szerdán a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) legmagasabb fóruma a spanyol hatóságok azon gyakorlatáról, hogy a melillai exklávéba illegálisan érkező bevándorlókat azonnal visszatoloncolják Marokkóba....
A Transpoesie nevű európai kezdeményezés keretében a brüsszeli közlekedési vállalat járműveinek hirdetőtábláira nyomatott versek mutatják be 24 költő művein, köztük egy magyar alkotáson keresztül az európai országok nyelvhez kötődő kulturális örökségét...
Megkezdődött II. Rákóczi Ferenc szülőhelyének felújítása, a szlovákiai Borsiban található kastély munkálatainak első üteme a magyar kormány 805 millió forintos támogatásával valósul meg.
Segíthet a barátnőd csillagjegye, ha még nem tudod, hogy hogyan kérd meg a kezét.
A Demokratikus Koalíció (DK) hivatali vesztegetés, illetve hivatali vesztegetés elfogadásának gyanújával feljelenti Orbán Viktort arra hivatkozva, hogy a kormányfő Garancsi Istvánnak, a Mol-Vidi FC tulajdonosának vendégeként utazott a futballcsapat kül...
Amennyiben az ukrán kormány úgy dönt, hogy kiutasítja a beregszászi magyar konzult, Magyarország is haladéktalanul kiutasít egy Magyarország területén dolgozó ukrán konzult - jelentette be Szijjártó Péter.
Liviu Dragnea házelnök leváltására irányuló házszabály-módosítási javaslattal teszteli a román jobbközép ellenzék a bukaresti PSD-ALDE szociálliberális kormánykoalíció egységét, miután a Szociáldemokrata Pártot (PSD) vezető Dragnea a múlt héten párton ...
Továbbra is lehet még önkéntesnek jelentkezni az októberi budapesti birkózó-világbajnokságra.
Egy nappal vakbélműtéte után szerdán elhagyatta a kórházat Isco, a Bajnokok Ligája-címvédő Real Madrid spanyol válogatott futballistája.




