A 2004-ben, pekingben alapított MAD építészeti stúdió számos irodával rendelkezik a világ különböző részein, többek között Los Angelesben, New Yorkban és Rómában. A kínai cég egyik legújabb projektje egy beverly hills-i lakóépület, mely alsó szintjét k...
A COVID-19 világjárvány megváltoztatta az életmódunkat, a munkánkat és magát a tervezést is, és a szakértők minden területen mérlegelik az előrelátható változásokat, amelyekre számíthatunk az elkövetkező néhány évben. Néhányuk lehet, hogy átmeneti le...
Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője volt a leggyorsabb a Mugellóban zajló Forma-1-es Toszkán Nagydíj pénteki második szabadedzésén is, hasonlóan a délelőtti gyakorláshoz.
Átadták pénteken a kívül-belül teljesen felújított Vörösmarty Emlékházat a Fejér megyei Kápolnásnyéken.
Terrorszervezetben viselt tagság vádjával miatt tíz év börtönre ítélte pénteken nem jogerősen egy török bíróság Remziye Tosunt, a harmadik legnagyobb parlamenti tömörülés, a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) képviselőnőjét - jelentette a török ...
Konzuli képviseletet nyitott meg pénteken a laoszi fővárosban, Vientiánban a külgazdasági és külügyminiszter.
A Fidesz elítéli a gyermekekkel szemben vagy az ő felhasználásukkal elkövetett bűncselekmények minden formáját, ezért is vizsgálják felül az összes vonatkozó jogi szabályozást - közölte a Fidesz pénteken.
Házkutatást tartottak és kábítószert találtak egy VII. kerületi üzletben a rendőrök.
Azonnali fertőtlenítést végez a fővárosi kormányhivatal a Kamaraerdei Idősek Otthonában.
Hollandia ötven, kísérő nélküli gyereket és további ötven felnőttet fogad be a móriai táborból, amely a héten leégett a görögországi Leszbosz szigetén - írta pénteken a holland sajtó.




