Az aktív életmódra nevelést és a testnevelés oktatás fejlesztését célzó Erasmus+ iskolai partnerség projekt indult a Közgazdasági Politechnikumban.
Az újraélesztés technikájának megtanulására nyújt lehetőséget ingyenesen 250 civilnek a Semmelweis Egyetem, amely jövőre lesz 250 éves - közölte az egyetem csütörtökön az MTI-vel.
Száz fiatal és középgenerációs művész nyert el három évre szóló ösztöndíjat a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) idén első alkalommal meghirdetett pályázatán.
Felelős a szerzői jogok megsértéséért az a felhasználó, akinek internetkapcsolatával a jogsértést fájlmegosztással elkövették, nem mondhatja azt, hogy egy rokona használta a kapcsolatot - mondta ki ítéletét az Európai Unió Bírósága csütörtökön....
Az MSZP szerint különösen sújtja a lakás-takarékpénztárak állami támogatásának megvonása a panellakásban élőket, az Orbán-kormány lemondott róluk.
Az MSZP szerint meg kell teremteni Budapest szabadságát és önállóságát, hogy a fővárosiak dönthessenek a saját sorsukról.
A legfrissebb felmérés szerint a brit választóknak alig több mint a negyede bízik már csak abban, hogy sikerül megállapodást elérni az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről.
Összeférhetetlenségi eljárást kezdeményeznek a Fidesz és KDNP szegedi önkormányzati képviselői az első fokon hűtlen kezelés miatt elítélt szegedi alpolgármesterrel, Solymos Lászlóval (MSZP) szemben - közölte a KDNP helyi elnöke és szegedi közgyűlési fr...
Ököllel megütötte utastársát egy 16 éves fiú szerdán Budapesten, amitől a sértett életveszélyes állapotba került - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön a honlapján.
Négyéves mélypontra csökkentek az irányadó kínai tőzsdeindexek csütörtökön.




