A negyedik negyedévben is folytatódott a müncheni ifo gazdaságkutató intézet világgazdasági hangulatindexének az év eleje óta tartó romlása.
Szeptemberben az építőipari termelés 25,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, az előző havi 25,7 százalékos felülvizsgált adattal szinte megegyezően.
Tóth Krisztián ezüstérmet nyert a 90 kilogrammosok súlycsoportjában a cselgáncsozók olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozatának taskenti Grand Prix-versenyén.
Indexemelkedéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 6,40 pontos csökkenéssel, 38 580,23 ponton nyitott hétfőn.
Az egy éve működő Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT) láthatóak a betegek leletei, így sokkal biztonságosabb a betegek kezelése - mondta el Szabó Bálint, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főosztályvezetője az M1 aktuális csatorna...
Eltérően ítélik meg a kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.
Vadgázolás miatt lezárták az 5-ös főutat Dabasnál - közölte a rendőrség hétfő reggel honlapján.
A Migrációkutató Intézet igazgatóhelyettese szerint a következő hetekben, a tél közeledtével humanitárius vészhelyzet alakulhat ki a Balkánon.




