Baleset miatt lezárták az M30-as autópálya Miskolc felé vezető oldalát kedden Sajópetri térségében - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedd délelőtt az MTI-t.
A Rejtett történetek című kiállításához kapcsolódóan a budapesti Műcsarnok átfogó mozdulatművészeti programsorozat indított; ennek keretében mozdulatművészeti napot rendeznek kedden Budapesten - hangzott el az M1 aktuális csatorna keddi adásában....
Ezek a csillagjegyek egyszerűen vonzzák a kisebb-nagyobb szerencsétlenségeket.
Hozamemelkedéssel értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Garázdaság miatt jogerősen pénzbüntetésre ítélt a bíróság két lett állampolgárságú férfit, mert másfél hete ittasan összeverekedtek egy Londonból Budapestre tartó repülőgépen - közölte a fővárosi főügyész kedden az MTI-vel.
A szerb ortodox egyház nem ismeri el az ukrán ortodox egyház önállóságát, azaz autokefáliáját - közölte értesülését a Blic című belgrádi napilap kedden.
A jövőben infrastrukturális beruházások kapcsolják még jobban össze Litvániát és Magyarországot a köztük lévő nagy távolság ellenére - mondta Áder János államfő kedden, miután Vilniusban találkozott Dalia Grybauskaite litván köztársasági elnökkel....
Második Idő néven alapítvány jött létre Szörényi Levente több mint fél évszázados életműve gondozására.
A német szövetségi parlament (Bundestag) egyik alelnöke szerint több százezer eurós pénzbüntetést kaphat a legnagyobb ellenzéki párt, a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD), ha bebizonyosodik, hogy szabálytalanul jutott támogatáshoz a 2017-es vá...
A kormány átláthatóvá akarja tenni a szakképzés rendszerét, ezért a következő időszakban egyszerűsítik és egyértelműsítik a szakmák jegyzékét - mondta Palkovics László az innovációs és technológiai miniszter az Európai Szakképzési Hét zárórendezvényén ...




