A budapesti rendező, Moharos Attila Ballada egy szolgafiú emlékére című filmje kapta meg a XVIII. Lakiteleki Filmszemle fődíját, melyet pénteken délelőtt adtak át.
A tervek szerint 2020 közepére elkészül az M76-os gyorsforgalmi út Zalaegerszeg határában és Balatonszentgyörgy térségében már épülő első két szakasza - közölte az útépítésért felelős miniszteri biztos pénteken, Zalaegerszegen.
Elfogtak egy fiatalkorút, aki társával a gyanú szerint rágyújtotta a házat egy nőre és három gyerekre tavaly Dejtáron.
Megtörténhet a közjegyzői törvény átfogó felülvizsgálata - jelentette ki az igazságügyi miniszter pénteken Szegeden.
A magyar lakosság körében nagy bizalomnak örvend az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), az emberek 82 százaléka bízik a szervezetben - derült ki a Nézőpont Intézet októberben készített reprezentatív közvélemény-kutatásából, amelyet pénteken ismertettek Bud...
Októberben majdnem hat éve a legmagasabbra emelkedett az euróövezeti infláció az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken kiadott jelentése szerint.
Rekordot döntött a cargo-forgalom októberben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren; a 13 313 tonna teheráru 22,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, és ezzel az idei október minden idők legforgalmasabb hónapja volt a repülőtéren....
Horst Seehofer január 19-ig marad a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke - jelentette be a politikus pénteken.
A magyar ügyészség az uniós átlagot meghaladó arányban emel vádat az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) igazságügyi ajánlásai nyomán - közölte a Legfőbb Ügyészség (LÜ) pénteken az MTI-vel.
A Párbeszéd arra szólította fel Tarlós István főpolgármestert, hogy vagy vonja vissza a Lokál nevű napilap terjesztési engedélyét, vagy biztosítsa, hogy a BKV területén és járművein megjelenhessenek a kormányétól eltérő álláspontok is....




