Piedone nyomában címmel mutatja be pénteken a Bud Spencer filmszínész életéről szóló portréfilmet az M5 kulturális csatorna.
Öt év börtönbüntetésre ítélt a Siófoki Járásbíróság első fokon, nem jogerősen egy jogászt, aki az egyik mobilszolgáltató megtévesztésével jutott 2015-2016-ban nagy értékű mobiltelefonokhoz, majd azok értékesítette, ezzel 15 millió forintos kárt okozott...
Szigorúbban kellene megállapítani a határidőkre vonatkozó fogyasztóvédelemi szabályokat - mondta Hajnal Zsolt, a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesületének elnöke kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
Szerény erősödést ért el a forint a főbb devizákkal szemben keddre virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben.
Halálra gázoltak egy kerékpárost kedden a Hajdú-Bihar megyei Téglás közelében - közölte a rendőrség a honlapján.
A hétfői indexcsökkenés után kedden is veszteséges kezdésre lehet számítani a főbb európai értékpapírpiacokon.
Egy amerikai szövetségi bíró átmeneti időre felfüggesztette Donald Trump elnök rendeletét, amellyel megtiltotta, hogy illegális határátlépők menedékkérelmet adhassanak be.
Több országban van jelen támogatóként a UNICEF, mint adománygyűjtőként - mondta Kovács Anna Sára, a szervezet magyarországi gyerekjogi munkatársa kedd reggel, a gyerekjogok világnapján az M1 aktuális csatornán.
Technológiai meghibásodás okozta a tüzet a nagyhegyesi gáztározóban, emiatt lobbant be a gáz kedd hajnalban - mondta a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek.




