Hiába mű, épp úgy gondozásra szorul, mint egy igazi.
Ha részesei voltunk azért, ha nem akkor pedig azért érdemes néha vissza emlékezni azokra a Boldog Békeidőkre
Hivatalában fogadta Szijjártó Péter külgazdasági és Külügyminiszter Timur Szulejmenov kazah gazdasági minisztert, akivel gazdasági kérdésekről tárgyaltak csütörtökön.
Jézus arcának korai, szakáll nélküli ábrázolására bukkant egy izraeli művészettörténész a Negev sivatagban, egy bizánci templom romjában - jelentette a Háárec című újság honlapja.
Pénteken vizsgálja Magyarország államadós-besorolását a Moody's Investors Service, az idén immár másodszor, és ezzel be is fejeződik Magyarország idei hitelminősítői felülvizsgálat-sorozata.
Sürgős szükség van a drónszabályozás minél előbbi megalkotására, mert ma a drónok veszélyeztetik a légiközlekedést, felderíthetetlenek és irányíthatatlanok - mondta Szepessy Kornél, a HunaroControl vezérigazgatója csütörtökön egy a témában tartott konf...
A többi között a közbeszerzési törvénymódosításhoz, az igazságügyi tárgyú törvények módosításához, fogadott el változtatásokat csütörtöki ülésén az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága.
A te csillagjegyed is benne van abban a négyben, amelyiket nem fogja hidegen hagyni az Ikrekben látható telihold?
Nagy-Britanniában már minden kétszázadik ember hajléktalan, ami négyszázalékos emelkedést jelez kevesebb mint egy éven belül - közölte csütörtökön a Shelter nevű jótékonysági szervezet.




