A brit kormány szerint január végéig a parlament elé kerül a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodás, amelyről az eredeti terveknek megfelelően kedden kellett volna szavaznia az alsóháznak.
Becsületsértési pert indított Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus ellen kedden Moszkvában Viktor Zolotov , az orosz nemzeti gárda (Roszgvargyija) igazgatója.
Neked is dolgod van azzal, amit nem tudsz elnézni másoknak.
Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Fesztiválzenekar és a Filharmónia Magyarország kedden Budapesten.
Az Isten pénze című musicalt mutatják be december 22-én délután a Papp László Sportarénában több mint tízezer, a nevelőszülői hálózatban és nagycsaládokban felnövő gyermek és családja szórakoztatásáról gondoskodva.
Budapest Főváros Kormányhivatal visszavonta a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér új parkolóházának építési engedélyét, a repteret üzemeltető Budapest Airport így felfüggesztette a munkálatokat.
Abszurd vádakkal támadják Magyarországot - hangsúlyozta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Frankfurter Allegmeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap keddi számában.
A Demokratikus Koalíció a munka törvénykönyvének a munkaidő-beosztás önkéntes megváltoztatásáról szóló módosítása visszavonására szólít fel.
A szovjet Állambiztonsági Bizottság (KGB) és a keletnémet állambiztonsági minisztérium (Stasi) partnerszolgálatok voltak, amelyek adhattak ki igazolványt egymás munkatársai, így a jelenlegi orosz elnök, Vlagyimir Putyin számára is.
Hosszú Katinka címét megvédve aranyérmet szerzett 400 méter vegyesen a kínai Hangcsouban zajló rövidpályás úszó-világbajnokság keddi nyitónapján.




