Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa - jelentette ki a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője kedden debreceni sajtótájékoztatóján.
PM-államtitkár: a minimálbér és a garantált bérminimum idén több mint a duplájára nő 2010-hez képest
A minimálbér és a garantált bérminimum a 2019. január 1-én életbe lépett 8-8 százalékos emelésnek köszönhetően több mint a duplájára nő 2010-hez képest.
Január 8-án, kedden az egri főszékesegyházban helyezik örök nyugalomra Seregély István nyugalmazott egri érseket, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) volt elnökét - közölte az MKPK sajtószolgálata szerdán az MTI-vel.
Csökkenő forgalommal és gyengülő indexszel zárta az év utolsó hónapját a Budapesti Értéktőzsde (BÉT).
Felhasznált szilveszteri pirotechnikai eszközök Debrecenben.
A tavalyi harmadik negyedévben négyéves mélypontra esett a folyó fizetési mérleg többlete, 156 millió eurót tett ki, ami 2014 negyedik negyedéve óta a legkisebb összeg és messze elmarad az előző negyedévi 929 millió eurótól.
A villamosvágányok nyomvonalának építési munkálatai a XI. kerületi Etele úton, középen a Tétényi úti kereszteződésnél épülő megálló peronja 2019. január 2-án.
Az eredetileg tervezettnél magasabb illetményemelést kapnak a katonák - jelentette be a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.
A Párbeszéd szerint urizálás, túlárazott presztízsberuházás a Miniszterelnökségnek a budai Várban kialakított irodája.




