Engedélyezte az orosz egészségügyi minisztérium annak a koronavírus-fertőzés elleni vakcinának a klinikai tesztelését, amelyet a moszkvai Mihail Csumakov Immunbiológiai Készítmények Kutatásának és Kidolgozásának Szövetségi Tudományos Központja fejleszt...
Huszonöt évvel a Ferencváros Bajnokok Ligája-menetelését követően a zöld-fehér csapat újra bejuthat a legrangosabb európai klubfutball-sorozat főtáblájára.
Egy mérkőzésen dőlhet el a szlovén RK Trimo Trebnje és a Balatonfüredi KSE párharca a férfi kézilabda Európa-liga selejtezőjének második fordulójában.
Elhunyt nyolc krónikus beteg, és újabb 633 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu kedden.
Több mint 10 tonna, részben lejárt fogyaszthatósági idejű húskészítményt semmisíttetett meg, illetve vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy Csongrád-Csanád megyei húsüzemben - közölte a Nébih kedden az MTI-vel....
Hétfői nagy esést követően kedden már csak minimálisan csökkent a kőlaj világpiaci ára.
Pluszban kezdték a keddi kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók hétfői záróértékükhöz képest.
A bal- és jobboldal választási versengése nem buktatta meg a Giuseppe Conte kormányát, amely a parlamentben meggyengülve folytatja munkáját, miközben a Matteo Salvini vezette jobbközép csaknem maximálisra erősítette területi jelenlétét a kedd reggeli s...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 51,23 pontos csökkenéssel, 32 171,97 ponton nyitott kedden.
Tíz érdekes dolog, amit nem biztos, hogy tudtál a 70 éves színészről.




