Csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok szerdán, a kockázatvállalási hajlandóságot továbbra is visszafogják a globális növekedés lassulása, valamint az amerikai-kínai kereskedelmi háború miatti aggodalmak.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon szerda reggel: az euróhoz, a svájci frankhoz és a japán jenhez képest erősödött, de a dollárral szemben kissé gyengült.
Balog József zongoraművész veheti át a Lajtha László Alapítvány Kuratóriumának díját kedden, a magyar kultúra napján Budapesten, a Márványteremben, a Bartók Rádió Lajtha-emlékkoncertjén.
Julija Timosenko pártelnököt indítja államfőjelöltjeként pártja, a Haza (Batykivscsina) a március 31-i ukrajnai elnökválasztáson - így döntött a párt kedden Kijevben tartott kongresszusán.
Szabadlábra helyezte a moszkvai rendőrség kedden a Násztya Ribka néven ismert eszkortnőt, aki korábban azt állította, hogy bizonyítékai vannak a 2016-os amerikai elnökválasztásba való orosz beavatkozásra.
Az afrikai sertéspestissel (ASP) fertőzött területeken csak járványügyi képzést végzett, sikeres vizsgát tett, és erről tanúsítvánnyal rendelkező vadászok folytathatnak egyéni és társas vadászatot, akik e kötelezettségüknek immár online is eleget tehet...
Az Európai Bizottság (EB) és Klaus Iohannis román államfő is bírálta kedden a román kormányt, amiért sürgősségi rendelettel akar jogalapot teremteni a legfelsőbb bíróság öttagú tanácsai által az utóbbi öt évben lezárt perek újratárgyalására....
A várandósság alatti magas vércukorszint összefügg a 10-14 évesek elhízásával egy új tanulmány szerint.
A CIB Alapkezelő szakértői szerint a tavalyi visszaesés után az idén már emelkedhetnek a részvénypiacok, főleg az Egyesült Államokban és a fejlődő térségben, miközben erős maradhat a kereslet a tőke- és árfolyamvédett befektetési konstrukciók iránt....




