A Tesco Magyarországon nem tervezi boltok bezárását, az áruházlánc a jövőben is folytatja az intenzív befektetést áruházaiba - közölte a Tesco-Global Áruházak Zrt. kedden az MTI-vel.
A Huawei csalódottságának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy az amerikai igazságügyi tárca kedden vádemelési javaslatot tett a cég egyik vezetője ellen, a társaság visszautasította a vádakat.
Ha az ellenzéken múlna, ma nem lenne gyed extra - mondta Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakció-szóvivője kedden Budapesten.
Nem mehetett be kedden Isztambulban Agnes Callamard, az ENSZ kinevezett különleges jelentéstevője a szaúdi ellenzéki újságíró, Dzsamál Hasogdzsi ellen tavaly októberben elkövetett gyilkosság helyszínére, a szaúdi főkonzulátus épületébe - közölte az NTV...
Valószínűleg a brit EU-tagság megszűnésének 2019. márciusi határidejének kitolását indítványozzák a délután folyamán a brit parlamentben - mondta Magyarics Tamás egyetemi tanár az M1 aktuális csatornán kedden.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint amíg máshol az illegális határátlépés az egyik legsúlyosabb bűncselekmény, addig a bevándorláspárti erők próbálják az Európai Unió határait minél átjárhatóbbá tenni.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálata szerint törvényes volt a Fidesz és a KDNP 2016-17-es gazdálkodása, a két párt betartotta a jogszabályi előírásokat, ezzel biztosította a közpénzek felhasználásának átláthatóságát és elszámoltathatóságát....
A tervezett 24-ből második körét kezdte meg a Nap körül az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Parker Solar Probe napszondája - olvasható a szervezet friss blogbejegyzésében.
Muszatics Péter Utazás Európa mélyére című könyvéből készít dokumentumfilmet Sopsits Árpád - közölték az alkotók az MTI-vel kedden.




