A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 4,51 pontos csökkenéssel, 40 328,53 ponton nyitott pénteken.
Mára bebizonyosodott, hogy a nyugat-európai integrációs modellek nem sikeresek, párhuzamos társadalmak jöttek létre, amelyek a kulturális különbségek miatt komoly biztonsági kockázatot jelentenek - mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken az M...
Újabb öt megyére terjesztették ki a tűzgyújtási tilalmat az illetékes hatóságok, így az március elsejétől már összesen 12 megyére érvényes - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-vel.
A januári német kiskereskedelmi forgalom 2016 októbere óta legnagyobb mértékben nőtt idén januárban.
A Sporting Kansas City labdarúgócsapata idegenben is legyőzte a Tolucát, ezzel negyeddöntőbe jutott a CONCACAF zóna Bajnokok Ligájában.
Emelkedéssel nyithat pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemző szerint.
Öthavi mélypontra lassult az orosz feldolgozóipari aktivitás februárban a londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet pénteken közölt beszerzésimenedzser-indexe (BMI) szerint.
A pénteki, szombati és vasárnapi élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
Lezárták az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalát Óbarok térségében, mert péntek reggel karambolozott egy kamion és két személyautó - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján.




