Csökkenéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) szerdán az enyhén kedvezőtlen nemzetközi hangulat miatt az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője szerint.
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) szeptemberben megválasztott új elnöksége Boros Gergely szakmai igazgató előterjesztése alapján 2021. szeptember 30-ig meghosszabbította Hüttner Csaba felnőtt-, és Weisz Róbert parakenu szövetségi kapitány idén lejá...
Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és trendhiány jellemezte a még nyitva tartó tőzsdéket is a térségben, miközben a szöuli börze zárva volt nemzeti ünnep miatt.
Nem bajnokként indulva a magyar csapatok közül eddig egyedüliként a Fehérvárnak - még Videoton néven - sikerült csoportkörbe jutnia a nemzetközi sorozatokban, csütörtökön ezt a 2012-es bravúrt ismételheti meg.
A Nyíregyháza-Kaposvár rangadóval csütörtökön kezdődik a női röplabda Extraliga új idénye, melyben az előzetes erőviszonyok alapján e két csapaton kívül a Békéscsaba és a Vasas küzdhet a bajnoki címért.
Ikarus autóbuszok mutatkoznak be a hétvégén az Aeroparkban, az érdeklődők mintegy 40 buszt, köztük oldtimer járműveket is láthatnak a Ferihegyi Repülőmúzeumban; a kiállítás mellett élménybuszozást is szerveznek az Aeropark és az 1-es Terminál között - ...
Egyre elterjedtebb a kollagén szervezetbe juttatása különböző formákban, azonban nem biztos, hogy tisztában vagy a hatásaival.




