A Los Angeles Lakers 102-96-ra nyert a Miami Heat ellen, ezzel 3-1-re vezet az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) döntőjében, és már csak egy sikerre van a bajnoki címtől.
A koronavírus második hulláma miatt a Volánbusz azt javasolja az utasoknak, hogy válasszák a készpénzmentes jegy- és bérletvásárlási lehetőségeket.
Andorra és Magyarország között lezárultak a tárgyalások, így ez lehet hazánk nyolcvannegyedik adóegyezménye - jelentette be szerdai közleményével a Pénzügyminisztérium (PM).
Az amerikai vállalatvezetők kifejezetten elismeréssel illették a gazdaságvédelmi akciótervet - közölte a külgazdasági és külügyminiszter az MTI-vel szerdán, miután fogadta az Amerikai-Magyar Üzleti Tanács delegációját Budapesten.
Embercsempészés bűntettében bűnösnek mondta ki és - nem jogerős ítéletében - két év nyolc hónap börtönnel sújtotta, valamint négy évre kiutasította Magyarországról a Szombathelyi Járásbíróság azt a román állampolgárságú férfit, aki szeptember 20-án nég...
Csütörtökön lesz 75 éves Buzek László, aki az 1960-as, 70-es években korszakos jelentőségű újításokat honosított meg az európai röplabdasportban.
Egyre többen próbálkoznak Magyarország határainál illegálisan bejutni az országba - közölte Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
Egy évvel elhalasztja a Jurassic Park: Világuralom című film bemutatóját a Universal Pictures, így 2022. június 10-én kerül az amerikai mozikba.
Az Agrárminisztérium (AM) elkötelezett a mezőgazdasági kistermelők tevékenységének támogatása, lehetőségeik bővítése iránt.
Szerbia, Koszovó, Montenegró, Bosznia-Hercegovina és Észak-Macedónia állampolgárai a jövő hétfőtől szabadon, negatív koronavírusteszt és karanténkötelezettség nélkül utazhatnak egymás országába - állapodtak meg az érintett államok kormányai....




