Október végére befejeződik az M1-es autópálya tavaly elkezdett, minden eddiginél nagyobb volumenű, Budapest és Tatabánya között összesen 71 kilométert érintő helyreállítása - tudatta az MTI-vel a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Az Európai Unió nem tudja megállítani a migrációs hullámot az észak-afrikai országok nélkül - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Algírban.
A kormány felelős azért, hogy Magyarországon ma válság van - mondta a parlament költségvetési bizottságának DK-s elnöke kedden, online is közvetített budapesti sajtótájékoztatón.
Az öt legnagyobb magyar sörgyártó idei együttes forgalma 5,5 százalékkal, 4,9 millió hektoliterre csökkent a harmadik negyedév végére az előző év azonos időszakához képest.
Kárpátalján a magyar kisebbségnek sikerült megőriznie korábbi pozícióit a vasárnapi ukrajnai helyhatósági választásokon - jelentette ki Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke kedden az MTI-nek telefonon nyilatkozva....
Spanyolországban a harmadik negyedévben 355 ezerrel, 10,5 százalékkal emelkedett a regisztrált munkanélküliek száma a második negyedévhez képest, amellyel a munkanélküliségi ráta 16,2 százalékra nőtt - közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) kedde...
Átadták az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Emmike elnevezésű munkahelyi bölcsődéjét kedden a XIII. kerültben.
Hozamcsökkenéssel értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Végrehajtották a koponya-helyreállító műtétet Rabeyán, a szétválasztott sziámi ikerlányok egyikén a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány orvosai kedden Bangladesben.
Évről évre nő az online vásárlások és a vásárlók száma is Magyarországon, a felnőtt lakosságból 3,3 millióan vásárolnak online és közülük több mint 2 millióan külföldről is, főleg Kínából rendeltek már terméket - derült ki a GKI Digital Magyar Posta fe...




