Így dobjuk fel az ágycsatákat!
Minden párkapcsolatban eljön a pont, amikor a megszokások rabjaivá válunk. Sok a munka, a család, a háztartás stb., és nem jut már annyi idő egymásra.
Már nem hajt minket a kezdeti tűz, megismertük már a párunk, tudjuk, hogy mi az a bombabiztos póz, testhelyzet, ami jó neki, és ennél tovább már nem megyünk, hiszen bővel eléggé fáradtak vagyunk, mire ágycsatára kerül a sor. Sok kapcsolat megy tönkre, mert a felek beletörődnek a megszokásba, és már nem vágynak úgy egymásra, mint kezdetekben.
Ez persze nem visszafordíthatatlan állapot. A régi tüzet is fel lehet éleszteni. De hogyan is dobjuk fel az ágycsatákat? Természetesen először beszélni kell a problémákról, hogy ki hogyan éli meg ezt a helyzetet. Azt mindenképp szem előtt kell tartani a hosszú párkapcsolat érdekében, hogy lehet, hogy az egyik félnek megfelel az adott helyzet, viszont ha a másiknak nem, akkor valamin mindenképp változtatni kell, hiszen ketten vagyunk egy kapcsolatban.
Az is megeshet, hogy a megszokások miatt a párunk teljesítménye már nem lesz olyan, mint régen, és nem vágyunk ránk annyira, így az ágyban sem tud úgy teljesíteni. Erre is az a megoldás, hogy próbáljuk meg visszahoz a régi szenvedélyt.
Merjünk kísérletezni
A legjobb módja annak, hogy kicsit feldobjuk a megszokott együttléteket, ha elkezdünk kísérletezni. Először természetesen beszéljük meg a fantáziákat, vágyakat, mi az, amit kipróbálnánk, hol vannak a határaink. Ezután jöhet a kísérletezés, akár olyan dolgok is örömet okozhatnak, amikre nem is gondoltunk.
Természetesen az alapos felkészülés és a fokozatosság fontos dolog. Lehet, hogy érdekesnek tűnik a waxplay, mert olvastunk róla, de ettől még nem kell a lakás teljes gyertyakészletét elhasználni az első lépéseknél.
Az is kiderülhet, hogy valami mégsem esik jó, és megmarad fantáziának. Ezeket mindig beszéljük meg a kísérletezés végén, mennyire esett jól, valóban olyan volt-e amilyennek képzeltük, és hogy párunknak mennyire jött be a dolog. Ha mindkét fél örömét lelte az újdonságban, újra lehet próbálkozni, tovább lehet lépni.