Hogyan érdemes átrendezni a gyerekszobát, ha a gyerek iskolába megy?
A gyerekszoba kérdése bizonyos életkorokban nagy hangsúlyt kap. Először természetesen akkor, amikor megszületik a baba, másodszor, amikor kikerül a rácsos ágyból, és gyerekágyat kap, ezt követően pedig már akkor, amikor eljön az iskolába kerülés ideje, és szükség van egy nagyobb átalakításra.
Ahogy nő a gyerek, egyre változnak az igényei is a szobájával kapcsolatban. Egy 6-7 éves gyerkőc már pontosan meg tudja mondani, mit is szeretne a szobájába, már ami a színeket és mintákat illeti.
De nem ez lesz feltétlen a legfontosabb kérdés. Amíg ovis a csemete, akkor csak az alvás és a játék tölti ki a mindennapjait, így a szobájában is leginkább ennek kell teret nyernie. Szükség van egy kényelmes ágyra, térre, ahol játszani lehet, és persze polcokra, szekrényekre, ahol a ruhák és a játékok tárolásra kerülnek.
Ám az iskolába kerülve ennyi nem lesz elég. A tanulásnak is teret kell nyernie a szobába, vagyis szükség lesz íróasztalra, de akár arra is, hogy új polcok, esetleg egy nagyobb ágy kerüljön a szobába.
Ágy és íróasztal: egybe vagy külön?
Nagyon sok szülő dönt úgy, hogy amikor iskolás lesz a gyerkőc, akkor a védőráccsal ellátott ágyat lecserélik egy újra, egy olyanra, ami már egy kiskamasz igényeinek fele meg jobb. Dilemma persze, hogy külön vegyünk ágyat és asztalt, vagy valamilyen galériás megoldásban gondolkodjuk.
Amennyiben kicsi a tér, és a legjobb helykihasználásra törekszünk, akkor a galériás ágy, amelyben szekrények, polc, íróasztal is helyet kap, jó megoldás. Ha viszont van hely mindennek, akkor nem feltétlen kell ebben gondolkodunk.
Az íróasztal tekintetében is többféle megoldás áll a rendelkezésünkre. Megtehetjük, hogy olyan asztalt választunk, ami a szekrénysorba van beépítve, ami szintén helytakarékos megoldás lehet, de különálló asztalban is gondolkodhatunk. A lényeg, hogy olyan megoldást találjunk, ami a tárolás szempontjából is optimális.
Amennyiben az íróasztal nem rendelkezik sok fiókkal, plusz megoldást kell találni az iskolai holmik tárolására.