
E-learning rendszerű képzésben alkalmazható zárt rendszerű távoktatási képzésmenedzsment rendszerek és az e-learning rendszerű képzéshez szükséges digitális tananyagok tanúsításának minősítésének megszerzése
A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (továbbiakban: Kkt.) 18. § (1) bekezdése szerint a közúti járművezetők valamint a közúti közlekedési szakemberek tanfolyami, illetve szaktanfolyami elméleti képzése, továbbképzése – a közlekedési hatóság engedélye alapján – zárt rendszerű elektronikus képzési (e-learning) formában, zárt rendszerű elektronikus képzésmenedzsment rendszer alkalmazása mellett is végezhető. Jelen pályázat lehetőséget biztosít a szakmailag és technikailag felkészült képző szervek számára, hogy képzési tevékenységük során az előírásoknak megfelelő e-learning rendszereket alkalmazhassák. Sikeres pályázat esetén a pályázó „Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által akkreditált e-learning keretrendszer”, illetve „Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által akkreditált e-learning tananyag” minősítést és tanúsítást kap, melyet az akkreditáció érvényességéig (legfeljebb 38 hónap), illetve visszavonásig a határozatban megjelölt feltételekkel használhat, továbbá képzési engedélye ennek megfelelően módosításra kerül
'E-learning rendszerű képzésben alkalmazható zárt rendszerű távoktatási képzésmenedzsment rendszerek és az e-learning rendszerű képzéshez szükséges digitális tananyagok tanúsításának minősítésének megszerzése' bejegyzés adatai
Forrás:
(http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/07159B44040026A2C1258371005B2580)
Főoldal cím: Pályázatfigyelő - új pályázatok
Url: http://www.pafi.hu
RSS URL: http://www.pafi.hu/_pafi/Palyazat.nsf/uj_palyazatok.rss





