LifeChanger Program

2017.11.28.Gazdaság

A program célja, hogy segítsen a 8-11 éves általános iskolás korosztálynak abban, hogy egy ingyenes, élménypedagógián alapuló oktatási programon keresztül sajátíthassanak el a korosztályuknak releváns, fontos pénzügyi ismereteket és közben olyan készségeik és képességeik is fejlődjenek, amelyek támogatják majd őket tehetségük kibontakoztatásában, álmaik megvalósításában. A program egy félnapos élménypedagógiai módszertanra épülő oktatóprogramból és egy erre épülő, az élménynap során tanult fogalmak és ismeretek beépülését, valamint a szociális kompetenciák fejlődését célzó motivációs pontgyűjtő rendszer bevezetéséből áll. Az élménynap során a gyerekek megismerkednek az életkoruknak megfelelő pénzügyi fogalmakkal, a következő tanévben pedig lehetőséget kapnak arra, hogy egyéni és csoportos döntéseiket ’pontokra válthassák’ és az előre meghatározott pontrendszer szerint összegyűjtött pontjaikat az iskola „boltjában” különböző tárgyakra és/vagy élményekre költsék. (A pontgyűjtő rendszerről bővebben lsd. az 1. sz. függeléket.)

'LifeChanger Program' bejegyzés adatai

Forrás:

(http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/58BFFC4D9C45AF8CC12581E40059BEBB)

Főoldal cím: Pályázatfigyelő - új pályázatok

Url: http://www.pafi.hu

RSS URL: http://www.pafi.hu/_pafi/Palyazat.nsf/uj_palyazatok.rss