Orrfújás – jó minőségű klímaberendezés megválasztásával és gondos beszerelésével megakadályozhatjuk a kellemetlen tüneteket, és ellazultan élvezhetjük az áldásos hatásait

Egészséges-e a klíma, avagy sem?

2014.05.27.Egészség és Életmód

Sokunk érdeklődését felkelti a légkondícionáló berendezések vására május beköszöntével, akár magánszemélyként, felelős családfőként, vagy munkáltatóként vagyunk jelen a „piacon”. Rengeteg nagyvárosban nyílik lehetőség minőségi egységeket beszerezni: Budapesten, Győrben, Érden, Pécsett stb. Széles a választék, nekünk pedig lehet, hogy kétségeink vannak a választást illetően, mert fontos számunkra egészségünk, és sok negatívumot hallunk róla.

Miért olyan nehéz ellenállni?

A tikkasztó hőségben, miközben folyik rólunk a víz, és szinte csak a túlélésre játszunk, igencsak sokat számít, ha a munkánkat kellemes hőfokban végezhetjük, ha van lehetőségünk egy hosszú úton autónkban bekapcsolni a hűtést, vagy nyugodtan, pihentetően aludhatunk. Ez mind-mind nagyon fontos azért, hogy testünk, agyunk kellőképpen tudjon működni, és jó közérzetünk biztosított legyen. Csábító tehát, és persze egyben szükséges is, mert a nagy melegben nem feltétlenül eredményes az egyszerű szellőztetés.

Légző rendszer és vérkeringés

A hideg-meleg környezeti változásokra mindenki másképp reagálhat, így az ideális hőmérséklet megítélése is egyénenként változó lehet. Ennek következtében a szervezet működése során a légkondícionáló berendezésekre adott reakció is eltérő lehet a tüneteket illetően. Egy rosszul megválasztott klíma egység miatt az adott helyiségben a levegő szinte teljesen kiszáradhat, és légzési panaszok léphetnek fel. Lehet ez légszomj, vagy a szemek, az orrnyálkahártyák és a torok kiszáradása okozta kellemetlen tünetek is. Sokak tapasztalnak a nem megfelelő hőfok beállítása, vagy rossz helyre felszerelt berendezések miatt megfázásos panaszokat, ízületi fájdalmakat, allergiás tüneteket, kötőhártya gyulladást, de akár fogfájást is. Ezért kifejezetten fontos, hogy minőségi berendezéseket válasszunk, és jól átgondolt legyen a beszerelésük is.

Orrfújás – jó minőségű klímaberendezés megválasztásával és gondos beszerelésével megakadályozhatjuk a kellemetlen tüneteket, és ellazultan élvezhetjük az áldásos hatásait

Orrfújás – jó minőségű klímaberendezés megválasztásával és gondos beszerelésével megakadályozhatjuk a kellemetlen tüneteket, és ellazultan élvezhetjük az áldásos hatásait

Egy-egy klíma, mivel az ajtók-ablakok működés esetén zárva tartandók, ugyanazt a levegőt forgatja folyamatosan. Ez nagyon hatékony lehet abban az esetben, ha valakit a kint virágzó növények miatt allergia gyötör, hiszen a kültéri terekről egyszerűen nem tudnak bejutni az allergének, valamint a légkondik pollenszűrője a bent lévőket megszűrheti. Azonban, ha nem tartjuk megfelelőképpen tisztán a berendezéseket, akkor bizony ezt a jó tulajdonságát nem fejti ki.

Mit tehetünk, hogy jó közérzetünket megőrizzük?

A legeslegfontosabb, hogy a legkondícionáló egységeket megfelelően tartsuk karban, rendszeresen, gondosan tisztítsuk ki. Fél év a maximum, amelyet úgy hagyhatunk tisztogatás nélkül, hogy egészségünkre ne legyen káros az általa kibocsátott levegő. Amennyiben van rá mód, a szűrőket is érdemes ilyenkor kicseréltetni.

Túl nagy hőmérséklet-különbséget ne állítsunk be a kinti hőfokhoz képest, mert szervezetünk számára az már egészségtelen megterhelést fog jelenteni. Nyáron maximum 5-7 fok legyen a különbség a kintiekhez képest, ez a testnek még megkönnyebbülést jelent.

Körültekintően válasszuk meg, hogy hová fogjuk be- illetve felszerelni a készüléket! Olyan helyre tegyük lehetőleg, ahol közvetlenül nem fújhatja a levegőt fejünkre, testünkre, mert könnyen megfázhatunk, és számtalan kellemetlen tünet jelentkezhet a fentiek közül, akár többedmagával is.

Illetve, ha mégis úgy adódik, akkor mindenképpen legyen kéznél valamiféle melegebb ruha is, hogy olyan helyen, ahol nincs beleszólásunk a hely megválasztásába, fel tudjunk öltözni, és védhessük magunkat.