Oroszországban található Szentpéterváron ez a duplex fekete, de csöppet se komor belsővel.
A kislány fotói valósággal felrobbantották az internetet sokan babának nézték a képei alapján.
A brit férfi krikettezés közben vesztette el a gyűrűjét és már teljesen feladta, hogy valaha megtalálhatja azt.
A svédek a legtöbbet hozták ki a váratlan időjárási helyzetből a saját maguk szórakoztatására.
Az utolsó akadály is elhárult a Minority SafePack elnevezésű nemzeti kisebbségvédelmi kezdeményezés elől, mivel a hitelesített aláírások száma is meghaladta az egymilliót - tájékozatta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden a...
Kulturális téren is egyre szorosabbá válik a magyar-román határ két oldalán elterülő térség, Hajdú-Bihar és Bihar megye, illetve Debrecen és Nagyvárad kapcsolata.
"Nem akarunk állva meghalni, tovább akarunk jutni, ehhez pedig stabilnak kell lennünk védekezésben" - fogalmazott Marko Nikolic, a Vidi FC vezetőedzője a bolgár Ludogorec elleni Bajnokok Ligája-selejtező szerdai visszavágója előtti sajtótájék...
Remake készül a Robert Redford, Demi Moore és Woody Harrelson főszereplésével forgatott, Tisztességtelen ajánlat című 1993-as thrillerből.
Emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei kedden.
Nőttek a fogyasztók jövedelmei és kiadásai az Egyesült Államokban júniusban, de az élelmiszer- és energiaárakat nem tartalmazó személyes fogyasztási kiadások éves árindexe továbbra is 2 százalék alatt maradt.