A Népszabadság információi szerint a kormány által kidolgozott legfrissebb törvénytervezet szerint közel ötven vasútvonalon törölnének járatokat a MÁV menetrendjéből, aminek hatására több száz vasutas munkája válhat feleslegess
Magyar elemzők már korábban kiemelték, hogy a legtöbb londoni elemző Magyarországgal és az IMF-fel kapcsolatos értékelései köszönőviszonyban sem lesznek azzal, ami a valóságban történni fog. A briteknek időközben azért leesett a ta...
A nyugat-európai tőzsdéken a kereskedés első órája után mérsékelt, 0,3-0,5 százalékos mínuszban állnak az indexek.
Köztudott, hogy globális viszonylatban az Apple termékei a legkeresettebb, mondhatni legdivatosabb darabok, amelyeknek köszönhetően a cég nem csak korunk egyik legnagyobb tőkével rendelkező, hanem technológiai szinten is az egyik legdinamiku...
Minden devizahiteles ügyfél levelet kap bankjától, hogy milyen módon könnyíthetik meg hiteltörlesztését - mondta el az...
Nemrég zajlott le a Francia Sanzonverseny, amelynek egyik zsűritagja IVAN énekes, alias Aigner Ivan újságíró volt. Különleges alkalom volt ez számára, hiszen éppen 11 évvel ezelőtt, a legelső versenyen ő diadalmaskodott. Ráadásul most...
A zene.hu ismét vállalkozásba fogott: keressük a legnépszerűbb magyar együttest. Ahogy eddig már számos alkalommal, most is olvasóink segítségét kérjük: javasoljátok kedvenc zenei csapatotokat! [Dátum: 2012.03.12. 09:22]
A parlament tavaly fogadta el azt a jogszabályt, amely 2014.
Az ázsiai tőzsdéken 0,3-0,5 százalékkal csökkentek az indexek.
Mint korábban hírül adtuk, márciusban ismét hazánkban turnézik a fennállásának 75. évfordulóját ünneplő Mojszejev Táncegyüttes. [Dátum: 2012.03.12. 00:18]




