Nemzeti ünnepünk előtt pár nappal tavaszköszöntőre hívja barátait az Örökség csapata. A koncert apropóját a tél búcsúztatásán kívül a hamarosan boltokba kerülő első DVD-jük adja. És persze a régen várt találkozás közöns
Vannak olyan előadások, melyekről nagyon jó beszámolni. Ilyen volt a Paksont megtartott Musical Show. Nem csak egy sodró hangulatú buliról számolhatok be, hanem a két fellépő – Janza Kata és Dolhai Attila - gondolatait is tolmácsolhatom...
A vezető nyugat-európai tőzsdéken az indexek már 1-2 százalékos mínuszban állnak.
Abszolút értékelhető Kósa Lajos önbizalma, ahhoz képest, hogy már korábban is jött ki súlyosan szétalázva az Egyenes...
Az Utazás kiállítás egyik szakmai konferenciáján a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége közzétett egy friss beszámolót, amely a Malév leállásával kapcsolatban került összeállítására. Hirdetés … A s...
A KSH legfrissebb kutatásai szerint a tavalyi esztendő negyedik negyedévében továbbra is lassabb ütemben, de gyarapodni tudott a hazai utasforgalom, aminek köszönhetően a több napra érkezett külhoni turisták száma mintegy hat százalékka...
Míg Európa legtöbb részén törvényi keretek között akarják szabályozni a plázák és a nagyobb bevásárlóközpontok számát, addig a tengerentúlon beindult a piaci önszabályozás, derült ki az MTI legfrissebb, a témával kapcsolatos ...
A milliárdosok körében igencsak bevett szokásnak minősül, hogy az érintettek valamilyen formában, legyen szó egyszerű kiadványról vagy egy óriási rendezvényről, arról dicsekednek, hogy mekkora vagyont sikerült felhalmozniuk maguk kör...
A Főpolgármesteri Hivatal az MTI-hez eljuttatott közleményében bejelentette, hogy az önkormányzat végre megegyezett a BKV munkavállalóival, illetve az őket képviselő szakszervezetekkel a dolgozók juttatásaival kapcsolatban, így elmarad ...
Folytatódik a péntek délután óta tartó forintgyengülés.




