A tizedik döntő végéig Radics Gigi kapta a legtöbb nézői szavazatot, így az ő Fináléba jutása vált biztossá elsőként a szavazás lezárása után. A zsűri végül Szakos Andreát választotta Gigi ellenfelének, az év legjobb férfi előadója, Talán Attila sírva búcsúzott a versenytől. [Dátum: 2012.05.19. 00:50]
Bővebben..
Az Eurovíziós Dalfesztiválon Magyarországot képviselő dalt, a Sound of Our Hearts-ot előadó zenekar optimistán várja a keddi első elődöntőt. [Dátum: 2012.05.19. 00:48]
Bővebben..
Négy nap, és kezdetét veszi a versenyek versenye, azaz az Eurovíziós Dalverseny. Mivel tavaly Azerbajdzsán jelöltje nyerte a fesztivált, idén övék a rendezés joga, ezért Bakuban lesz a megmérettetés. Az elődöntő két részletben zajlik majd: az első május 22-én, a második két nappal később lesz megtartva. Magyarország és a Compact Disco Sound of Our Hearts című dala az első mezőnyben versenyzik majd, lássuk, kik lesznek az ellenfeleink május 22-én! [Dátum: 2012.05.19. 00:40]
Bővebben..
Az együttes semmit nem bíz a véletlenre, úgy döntöttek az Omega-év, vagyis az Omega 50 nevet viselő turnésorozat mégsem ér véget a drezdai nagykoncerttel, május 25-én még felállnak a miskolci sportcsarnok színpadra, hogy méltóképpen ünnepeljék meg a zenekar fennállásának 50. évfordulóját! [Dátum: 2012.05.19. 00:40]
Bővebben..
Kiss Endi a Hooligans együttes alapítója, kisgyermekkorától a zene megszállottja, 14 slágerlistás dallal, 4 Fonogram-díjjal, hét arany- és egy platinalemezzel büszkélkedhet. Havasi Balázs zeneszerző és zongoraművész, a világ leggyorsabb kezű zongoristája, 2011-ben az Év zenei innovátora. 12 országban 500 koncertet, valamint 11 platinalemezt tudhat magáénak. Ketten együtt alkottják a Drum & Piano Projectet. [Dátum: 2012.05.19. 00:02]
Bővebben..
Hónapokig tartó válogatási folyamat eredményeképp jutottak a legjobb tizenkettőbe. Ma már csak hárman vannak. Három énekes, akik a zsűri és a közönség értékelése szerint is a legjobban megérdemlik, hogy a fináléba kerülésért küzdjenek. Szakos Andrea, Radics Gigi és Talán Attila hamarosan színpadra áll. [Dátum: 2012.05.18. 23:55]
Bővebben..
Radics Gigi után Szakos Andi került a legjobbak közé, míg Talán Attila nem került be a fináléba, így ő lett a Megasztár 6 3. helyezettje. [Dátum: 2012.05.18. 23:46]
Bővebben..
A tehetség elsőként került a fináléba. [Dátum: 2012.05.18. 23:43]
Bővebben..
Oh Happy day - énekelte Radics Gigi. [Dátum: 2012.05.18. 23:14]
Bővebben..
A második körben a három énekes ismert slágerek feldolgozásaival léptek a Megasztár közönsége elé. Elsőként jött Szakos Andrea! [Dátum: 2012.05.18. 23:05]
Bővebben..